Tel.: 06 1 371 21 91 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Ide utaznék Valparaiso

Általános leírás

Pablo Neruda tudta, miért éppen Valparaíso ötven városi dombjának egyikén vásárol házat. Az igényes költő már vett egy házat a fővárosban, Santiagóban és egy villát a kikötővárostól 80 kilométerrel délre az Isla Negrán, amikor 1952-ben gazdagon és híresen visszatért az emigrációból Chilébe. A La Florida dombról nyíló álomszép kilátás a város központjára és a festői kikötőre bizonyára éppúgy lebilincselte a hajók szerelmesét, mint csodálóit és látogatóit annak idején, vagy azokat, akik ma vállalkoznak a magaslatra felvezető nem túl könnyű útra.
A várost körülölelő és a Csendes-óceán keskeny partszegélyéről majdnem függőlegesen felszökő meredek lejtőkön fecskefészekként tapadnak egymáshoz a gyakran élénk színekre festett lakóházak. A partszegély olyan keskeny, hogy a városközpont kialakítását elősegítendő, fel kellett tölteni egy részt az öbölből.
A spanyol hódító, Juan de Saavedra számára a tágas öböl, melynek partján 1536-ban megalapította a várost, és spanyolországi szülőhelyéről nevezte el, elsősorban jó kikötőhely volt, hiszen a hegyek karéja megóvta a gyakori és olykor viharos déli és nyugati szelek támadásától.

Fordulópont Valparaíso történetében
A spanyol gyarmatosítók szigorú kereskedelmi szabályai meggátolták a jobb sorsra érdemes kis kikötő fejlődését. A függetlenség kivívása után (1818) ez az állapot szinte egyik napról a másikra megváltozott. Kereskedők érkeztek Valparaísóba, hajózási vonalak kötötték össze Európával, és fontos kiindulóállomása lett a Horn-fokot megkerülő hajóknak, később pedig az újonnan létesített haditengerészet támaszpontja.
A virágkor akkor ért véget, amikor 1914-ben megnyitották a Panama-csatornát, és a hajóknak többé nem kellett megkerülni a Horn-fokot. Időközben azonban Valparaíso ismét Chile egyik legkorszerűbb, legfontosabb kereskedelmi kikötőjévé vált.
Azért a kikötő romantikus hangulatú részei is megmaradtak: a kisebb kikötőmedencékben sok, többnyire sárgára mázolt facsónak ringatózik a hullámokon, a part menti halászok közvetlenül a hajókról adják el a friss fogást.
Az álomszép és festői fekvésű várost az eltelt évszázadok során gyakran sújtották sorscsapások. A gyarmati korszakban emelt épületek közül alig néhány élte túl az ismétlődő kalóztámadásokat, a tomboló viharokat, tűzvészeket és földrengéseket. Az 1906-os szörnyű földrengés után a város jelentős részét újra kellett építeni, és a legutolsó, 1971-es rengés is nagy károkat okozott. Ennek ellenére éppen a belvárosban még mindig viszonylag sok Viktória korabeli és neoklasszicista stílusú házat láthatunk.
A 20. század elején Valparaísót világszerte "a Csendes-óceán gyöngyeként" emlegették. Közel 20 luxusszállodájával, pezsgő nagyvárosi életével, élénk kereskedelmével és nemzetközi légkörével könnyen felvehette a versenyt a valamelyest színtelenebb és jellegtelenebb fővárossal, Santiagóval.

A modern és a régi Valparaíso
A modern Valparaíso kikötőberendezéseivel, raktárházaival, bankjaival és bevásárlóközpontjaival a kikötő mellett terül el. Központjai a közhivatalokkal, irodaépületekkel körülvett, parkszerű Plaza Sotomayor és a Puerto pályaudvar. Közelükben sűrűn egymás mellett templomok, parkok, körutak, színházak és rengeteg kávéház. A mellékutcákban néhány a gyarmati korszakból fennmaradt épület áll, köztük a megtekintésre érdemes La Matriz-templom.
Piacnapokon árusok egész seregei telepednek meg bódéikkal, standjaikkal az utcákon, és hétvégeken a Puerto pályaudvar túlsó oldalán levő széles, a kikötőbe mélyen belenyúló mólót, a Muelle Pratót is elfoglalják az alkotásaikat, termékeiket kínáló helyi iparművészek, kézművesek.
Lenn, az óceán partján még teljesen áttekinthető Valparaíso; a tágas utcák széles, párhuzamos ívekben követik a part vonalát. A városközpont mögött és fölött magasodó hegyoldalakon azonban szinte középkori kuszaságban fonódnak össze meredek gyalogösvények, lépcsők, sikátorok, hajtűkanyarokban megtörő utcák és zsákutcák. E városnegyedekben kell születni, hogy el tudjon igazodni bennük az ember, mert itt a legjobb térkép is csődöt mond.
Néhány tájékozódási pont azért mégis van: a függővasút 15 még működő felvonója (ascensores), melyek pár peso ellenében megkímélik az embert a lépcsőmászástól. Noha a pirosra vagy sárgára festett kocsik mindenhonnan láthatók, a megállóhelyeket nem könnyű megtalálni. A felvonókat (eredetileg 28 volt) 1883 és 1932 között építették, és némelyik igazi műszaki csúcsteljesítmény.
E felvonókat igénybe véve órák hosszat barangolhat az ember a festői hegyvidéki negyedekben, melyek gépkocsival úgyszólván megközelíthetetlenek: a keskeny utcákat gyakran lépcsők szakítják meg, vagy váratlanul zsákutcában végződnek.
Közlekedés

Legjobban repülőgéppel (nemzetközi légi járatok leszállóhelye), vagy Santiagóból vonattal, illetve busszal közelíthető meg.
Egyéb

Borravaló: Vendéglőkben 10 százalék, taxisofőröknek csak felkerekíteni a viteldíj összegét.